Farkas Babett

„Valami történik. A szálakat szövik a párkák.”* Sokszor én is párkának érzem magam, meg szélmalomharcosnak is. A kettő keveréke lehetek. Többnyire az ellenséggel egy oldalon harcolok és néha olyan korsót töltök, aminek lyukas az alja. 1992-ben, a kocsit jégpáncélon egyensúlyozva, még édesanyám hasában értem be az akkor még kerepestarcsai kórháznak nevezett betontömbbe, ahol végül megszülettem. Azóta szerettem volna grafikus, színésznő, tájépítész, stylist és közgazdász is lenni. Végül kommunikáció és médiatudomány szakon végeztem, mert szinte egyedül ott számított az emelt magyar érettségi. Így hát kommunikációs szakemberféle lett belőlem.

Leginkább az ember-környezet tranzakciója foglalkoztat: a természetes vagy épített környezet és az ember egymásra gyakorolt hatása, illetve annak a természetes esszenciája, hogy mitől izgalmas egy tér. Szeretem különböző szituációkban megfigyelni az embereket, az emberi viselkedést, csápjaimmal kitapogatni az emberek közti viszonyokat, felmérni a csoportdinamika alkotóelemeit. Szeretek „gondolatokat olvasni”, közösséget építeni és összetartani, társasjátékozni és álmodozni. Egyszer pedig biztosan lesz egy saját vászontáska boltom is.

Másfél éve vagyok vegetáriánus, ami az állatok iránti végtelen szeretetemből és tiszteletemből fakad. És azt, hogy mi leszek, ha nagy leszek, még mindig nem tudom, de remélem, hogy leginkább sohasem növök fel.

*Az idézet az egyik legkedvesebb könyvemből, A Pendragon legendából származik.

admin

Vélemény, hozzászólás?