Indigo 2017: a fordulat éve

2017 az Indigo Communications alapításának ötödik éve, ami már önmagában is megdöbbentő, s mindezt fordulatként értékelem annak tükrében, hogy korábban számomra egy-egy szakmai projekt, vállalkozás ennyi idő alatt nem csupán elérte a zenitet, hanem ilyen-olyan okok miatt talán feledésbe is merült.

Az Indigo nem ilyen és ez az öt év nem hasonlít egyetlen korábbi szakmai etaphoz sem. Talán én sem vagyok már olyan, akit csak a robbanásszerűen fejlődő, s hamar elvirágzó projektek képesek motiválni. Az Indigo öt éve során más lettem én is, kicsit felnőttem és megkomolyodtam, de csak éppen annyira, hogy szeressem és élvezzem még ennyi idő után is a szakmai munkánkat.

Nem hasonlít számomra a korábbiakhoz az Indigo története, különösen a 2017-es éve, már csak azért sem, mert a Danival sokszor szinte kettesben “átcsapatott” időszakokat követően igazi kis csapatot sikerült kialakítanunk. Év elején Babett csatlakozott hozzánk, s ellentmondást nem tűrő kedvességével, figyelmével és humorával új színeket, melegséget, szakmai törődést hozott közénk. Szeptemberben pedig ügyféloldali kommunikációs vezetőként Gergő döntött úgy, hogy velünk folytatja – érdekes módon részben ugyanannak a vállalatnak a kommunikációját erősítve, ahonnan érkezett.

shutterstock_99387905

Mostanra állt össze az a szakmai közösség, amelyet nagyjából tizennyolc éve szeretnék összehozni, de valahogy sosem sikerült, valahogy mindig szétcsúszott, összetört a közös szakmai gondolkodás és cselekvés éthosza, valahogy mindig ott maradtam egyedül vagy épp távoztam egy magam által összerakott közösségből, pont a nevezett éthosz hiánya miatt. Persze nem állítom, hogy valaha is könnyű lett volna velem közösen gondolkodni és cselekedni, tudom én jól, sok szempontból milyen nehéz eset vagyok. Éppen ezért, a mostani Indigo-közösség kialakulása miatt tekintek 2017-re a fordulat éveként.

Tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt öt évben milyen minőségben és módon végeztük a munkánkat, szerénytelenségem mellett erről tanúskodnak azok az ügyfeleink, akikkel csaknem az Indigo alapítása óta dolgozunk együtt.  Köszönet ezért a minőségért és módért elsősorban Daninak, valamint a hosszabb-rövidebb ideig velünk tartó többi Indigo-kollégának.

Most azonban, ezzel az új szakmai közösséggel, egy új történet veszi kezdetét.

Új történet, amely régi vízióm megvalósulásából ered: a kettőnél több együtt gondolkodni és cselekedni képes szakember játékának és összejátékának szakmai kalandja, amelynek erejét, hatékonyságát és hangulatát rajtunk kívül főképp az ügyfeleink tapasztalják majd.

Ennyi örömittas laudáció után következzenek a 2017-es év komorabb tényei.

2048

A falról lekerült Marcello Mastroianni. Le kellett kerülnie, mert irodát váltottunk. Mint kiderült, elhamarkodottan, úgyhogy most újra irodát váltunk, így Marcello remélhetőleg napokon belül visszakerül az őt megillető helyre. Amellett, hogy gyarapodtunk három új ügyféllel (köztük két nemzetközi vállalattal), egy hároméves szakmai házasság is lezárult. 2017-ben sem tettünk szert autós-motoros ügyfélre, ami még akkor is skandalum, ha tudjuk, hogy futó munkáink, s az új, technológiai vállalkozásunkban betöltött szerepem miatt nem is fért bele annyira a 2017-es évbe a proaktív üzletfejlesztés. Némi reményt nyújthat számomra, hogy épp az elmúlt napokban beszélgettünk az Indigo Communications első potenciális benzingőzős ügyfelével, tehát nem kizárt, hogy 2018-ban az élet végre igazságot tesz, és szó szerint nyomunk egy padlógázt.

Fordulataink híreivel kívánunk minden kedves, hosszú távon velünk tartó, alkalmi és leendő ügyfelünknek kellemes ünnepeket és boldog karácsonyt!

Merena Rudolf

Vélemény, hozzászólás?